100% Csajoknak :))

Csak Csajoknak!Fiúk: Ha beléptek mehet is kifele ez nem nektek valók!

A keletiek régi hagyománya a szerencsesüti és a vele kapcsolatos „rituálék”. Az édes falatkába zárt üzenetek – a hiedelem szerint – az adott pillanatban fontos tanácsként is szolgálhatnak számodra. Most megtudhatod, hogyan készül ez a titokzatos finomság.

 

A szerencsesüti ugyan desszert, de kicsit kilóg az édességek sorából, hiszen hiába finom, mégis aprócska falat, s leginkább a bele rejtett üzenetnek van varázsa, jelentősége.

A kis cetlire írt idézet ugyanis egyfajta tanács, sugallat, amely az adott pillanatban Neked szól, s melyet meg kellene, hogy fogadj egy bizonyos élethelyzetben.

Azonban, hogy miért pont azt az üzenetet kapod, s mit is „kell” pontosan átgondolnod, azt csak Te tudod megfejteni. A jó tanács mindenesetre működik, próbáld csak ki! Készíts baráti összejövetelekre szerencsesütit, és kínálj meg mindenkit egy-egy darabbal!

 

Hozzávalók:

1 db tojásfehérje

½ csésze liszt

¼ kávéskanál őrölt gyömbér

Csipetnyi só

1 kávéskanál olvasztott vaj

 

Elkészítés:

A sütőt melegítsük elő 180 fokosra. A tojásfehérjét habbá verjük, majd hozzáadjuk a cukrot. Ezután belekeverjük a többi hozzávalót – a lisztet tegyük hozzá utoljára. Egy tepsire sütőpapírt helyezünk, s arra kiskanál segítségével 6 cm átmérőjű, késpengényi vékonyságú köröket formálunk. A sütőt 150 fokra állítjuk, majd 5 percig sütjük.

 

A sütiket egyesével kell kivennünk a sütőből, a többinek a melegen kell maradnia. Az egyesével kiszedett meleg köröcskék közepére kell helyeznünk a kicsire összehajtott papírcsíkokat – melyekre előzőleg az üzeneteket írtuk -, majd a sütiket hajtsuk óvatosan össze.

 

Milyen üzenetet rejtsen a szerencsesüti?

Különböző hasznos sorokat, idézeteket rejthetünk el a sütikben, melyek valaki számára majd üzenni fognak valamit. Ezek lehetnek többek között akár régi zen-buddhista bölcsességek vagy kínai közmondások is. Rengeteg idézet közül válogathatsz, íme néhány:

 

Az őszinteség azt jelenti, hogy azt mondod, amit gondolsz, és azt csinálod, amit mondasz.

Ha őszintén vágysz a boldogságra, tanulj meg uralkodni a gondolataidon.

Jobb a földön járni, mint alatta feküdni.

Ha süket a fül, a szív a bánattól megmenekül.

Kevés vágy, lendületes lélek; sok gond, gyenge egészség.

Akinek a szerelem a leggyengébb pontja, az a világ legerősebb embere.

Senki sem tud nekem kárt okozni, magamon kívül.

A szemétdombon lévő gyémánt még mindig értékes gyémánt.

Semmi orvosság fogyasztás felér egy közepes orvossal.

Aki nem tud szembenézni a múltjával, arra van ítélve, hogy örökké megismételje.

Megosztva szívben, megosztva gyakorlatban.

Még a legjobbaknál is találhatók jobbak.

Nem lehet mindenki a barátod, de lehet mindenki a tanítód.

Ha nagy csónakot használsz, nagy lesz az adósságod.

Az ész téved, az érzés soha.

Aki magát ócsárolja, ne várjon másoktól dicséretet.

Az áldás sohasem jön párosával, és a baj sohasem jön egyedül.

Ha nem ízleljük meg a legkeserűbbet, sohasem jutunk el a legmagasabbra.

Húzd fel az íjadat, de ne tedd rá a nyiladat, jobb az ijesztés a lövésnél.

Szívességgel magadnak teszel szívességet.

A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik.

Bánj mindenkivel úgy, ahogy szeretnéd, hogy Veled bánjanak.

Ne problémázz a jövőn, éld meg a jelent.

Ne félj az árnyaktól, csak azt jelentik, hogy fény van a közelben.

Ne hagyd, hogy az irányításodon kívül álló események szétrombolják az életed.

A Káoszban engedd el a Káoszt. Tekints rá úgy, mint új tapasztalatra, ami egy magasabb jóhoz vezet.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 47
Tegnapi: 9
Heti: 101
Havi: 662
Össz.: 92 973

Látogatottság növelés
Oldal: Szerencsesüti recept
100% Csajoknak :)) - © 2008 - 2024 - nikihivatalosweboldala.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »